2015. november 21., szombat

AZ ORBÁN-DINASZTIA

VISSZAOLVASÁS (ARCHÍV)

Szerző: Bartus László / Amerikai Népszava



Ez az igazi veszély, nem az, hogy az Orbán-rendszer a jelenlegi formájában megmarad, és havonta ad hárommilliárdot Orbán lányának, vagy lop akármennyit. Erről a lopásról azt kell megérteni, hogy Orbán ezt nem ellopja, csak a magáét használja, mert a „keresztény Magyarország” nem arról a patetikus műmájerkedésről szól, ami a koronát körülvevő hazugságtengerből árad, hanem arról, hogy a katolikus uralkodó az ország fő hűbérura, és minden az övé. Annak adja, akinek akarja. Azt értsük meg végre, hogy Orbán küldetéstudata és a politikai katolicizmus mindennél fontosabb. Nem számít, hogy támogatókat veszít, akkor is bezáratja vasárnap a boltokat, mert már a középkorban is ugyanezt parancsolta Róma, kötelezővé tette a katolikus egyház, a magyar király pedig törvénybe iktatta. Orbán azért nincs összhangban a környezetével, mert ő már most annak látja magát, amivé lesz. Már most úgy viselkedik, mint „Szent István” utódja. Lehet azt mondani, hogy ez az ember elmebeteg, elveszítette az eszét, hamis tudatban él, de az ő nézőpontjából nem az, hanem mi mindnyájan élünk abban. És a helyzet az, hogy bármit gondolunk róla, az ő igazát látszik igazolni, hogy az ország értelmisége és politikai riválisai még csak nem is értik, miről beszél. Az orrukig sem látnak el, és nem tudják megakadályozni, hogy Orbán a honfoglaláshoz visszatérjen, és azt a hazug identitást adja ennek a népnek, amely a történelmi tragédiáit okozta. A Hartvik-legendával kezdődött történelemhamisítás folytatódik, a vége nemzethalál lesz. Így tekintsünk Orbán Ráhelre. Ha elég ostoba lesz a magyar nép, és erre minden esélye megvan, mire felébred, ez a lányka a budai Várban ül, a fején a „Szent Koronával”, amely még csak nem is volt soha István fején, István soha nem is látta, az egész egy orbitális nagy hazugság. Ebben a koronában annyi „szent” és annyi „keresztény” sincs, mint a köröm alatt a piszok, de attól még feljogosítja majd a felcsúti lánykát, hogy az apja által a lábára húzott csizmával a nyakunkat tapossa, míg le nem borulunk előtte...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.