2015. november 30., hétfő

AZ ÖTSZÁZADIK BLOGBEÍRÁS A NYOMOR SZÉLE BLOGON

NYOMOR SZÉLE BLOG

Szerző: L. Ritók Nóra


A blog az fn-en indult 2009 szeptemberében, az ötlettel Balla István keresett meg, én pedig örömmel és tudatlanul vágtam neki, hiszen akkor még keveset tudtam a nyilvánosság működéséről, és erejéről. Ma itt, a HVG-n olvasható, ami nagy nyilvánosságot adott nekem arra, hogy a mélyszegénység bonyolult problémáját kommunikálhassam.
Sokan mondják, hogy mindig a hibákról írok. Keveset a sikerekről. Ez szándékolt, hiszen sem fényezni nem akarom magunkat, (az eredmények megosztására inkább a facebookot használom) és szeretném elkerülni a látszatát is annak, hogy ez olyan egyszerű munka.
A munkánk buktatói, nehézségei sokkal inkább mutatják az ügy, a mélyszegénység, az integráció bonyolultságát, szerintem ebből többet lehet így megérteni, mintha csak egy modell sikereit mutatnám be. Ráadásul, egy sikerkommunikált munka nem késztetne gondolkodásra senkit, akkor csak nyugtázná mindenki: megy a dolog. Miközben egyrészt baromira nem megy olyan könnyen, másrészt, ha egy helyen el is indul valami, száz, kétszáz, vagy ki tudja hány településen meg semmi változás nincs. Azért az, hogy a lakosság 38 %-a él szegénységben, és 21%-a mélyszegénységben, elég sokkoló adat.
Így viszont, talán nem szerénytelenség ezt elmondani itt, a visszajelzésekből, megkeresésekből naponta érzem, hogy hatással van az emberekre az, hogy bemutatok itt sorsokat, helyzeteket, felelősségeket, bonyolultságokat, próbálok új nézőpontokat bevinni ebbe az egészbe, olyanokat, melyeket én sem láttam addig, míg közel nem mentem ehhez az egészhez...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.