2015. november 10., kedd

DEMOKRÁCIA ÉS A FIATAL GENERÁCIÓ

GONDOLATOK-IDEÁK BLOG
Szerző: Greenbrain


Először is tisztázzuk, hogy mit értek „fiatal generáció” alatt. Mindazokat, akik 1975 után születtek, mert ők már „tudatos” aktív életüket a rendszerváltás után kezdték. 
Számukra a demokrácia, a lehetőségek és az egyéni felelősség természetes és kézzelfogható volt.
Jó részük megtapasztalta azt is, hogy egyéni boldogulásukért bizony keményen meg kell dolgozni.
Mindez most miért is jutott eszembe?
Göncz Árpád temetésén unokája mondott beszédet, amiben azt idézte fel, hogy mit is tanult nagyapjától az egyéni felelősségről és az értékekről, a társadalmi elkötelezettségről.
Nem is fontos ebben az írásban, hogy ezt a beszédet szó szerint idézzem.
A már említett generáció tagjai napjainkban vannak életük legaktívabb szakaszában, 35-40 évesek. Már készek lehetnek arra, hogy – ha kell – részt vállalhassanak a közügyek és az ország életében.
Rajtuk múlik, hogy a szabadság és a jogállam megmarad-e ebben az országban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.