2015. november 21., szombat

ESTERHÁZY FELKÉRÉSRE: ESTERHÁZY: MERCEDES BENZ

VISSZAOLVASÁS (ARCHÍV)

Szerző: Szabó G. László


Bár a darab már megjelent a Kalligramban, az még nem a végleges változat. Főleg az első részben lesznek nagyobb írói beavatkozások. „Péter a rá jellemző eleganciával fogadta a javaslatainkat, s fél évet kért a mű végleges formájához. Akárcsak a Harmonia caelestis első felében, itt is visszamegy a múltba, egészen a török időkig, a kuruc-labanc harcokig. S ami ugyancsak érdekessé teszi a történéseket: a helyszín. Láttam a tévében egy riportot a galántai Esterházy-kastélyról. Meglehetősen romos állapotából éled fel, egy polgári társulás szerzett pénzt a felújítására. Kérdeztem Pétert, járt-e már a kastélyban. Még nem, felelte, de tervezi, hogy egyszer majd elmegy. S mi lenne, ha úgy kezdődne a darab, hogy egy szlovák ügyvéd meghívására ellátogat Galántára a történetbeli magyar arisztokrata. Az ügyvédet pedig érdekli, miért nem próbálja meg visszaszerezni a kastélyt, elvégre megtehetné, s egy jó vállalkozás alapjául szolgálhatna. A gróf körül is néz a kastélyban, s amikor elszenderedik a helyszínen, álmában megjelenik az Úr és Lucifer, ami remek alaphelyzet lehet. A második rész már a 20. században játszódik, nagypapa, apa és fia hármasával, valamint a többi szereplővel. A darabot Roman Polák viszi majd színre. Ő kérte meg Esterházy Pétert, hogy hol változtasson a szövegen. Bevallom, meg is ijedtem egy kicsit, azt hittem, ebből majd konfliktus kerekedik köztük, de nem. Péter nagyon viccesen reagált a kérésre. Azt felelte: »Roman, én abszolút gerinctelen embernek érzem magam, mert semmiben sem tudok ellentmondani.« Arra is mosolyogva emlékszem, amikor ők ketten először találkoztak. Roman zavarban volt. Nem tudta, hogyan viselkedjen, hiszen egy Esterházy jött hozzá, ezért pán grófnak szólította. Péter azonnal leintette, és rögtön tegeződni kezdtek. Gyorsan egymásra hangolódtak. A kölcsönös tisztelet mindkettőjük részéről megalapozott.”


ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.