2015. november 25., szerda

JÖVŐRE A VÁRNEGYEDBE KÖLTÖZIK KÉT MINISZTÉRIUM

FALANSZTER BLOG

Szerző: don-kanyar


A Nemzeti Hauszmann-tervvel összhangban az Orbán-kormány jövőre két minisztériumot visszaköltöztet a budai Várnegyedbe. A most kedden megjelent 1837/2015. számú kormányhatározat szerint, míg a Belügyminisztérium ismét visszakapja az 1945-ig használt Országház utca 28-32.- Úri utca 49-53. számú épületeit, addig a Nemzetgazdasági Minisztérium az eredetileg Pénzügyminisztériumnak épült Magyar Kultúra Házában fog működni 2017-től. A határozat kitér arra is, hogy a Szentháromság tér 6. szám alatti épületet eredeti állapotában kell helyreállítani, és gondoskodni kell az ott működő Magyar Nemzeti Levéltár elhelyezéséről is. A költözések és átalakítások költségeit a minisztériumoknak az eddig használt központi épületeik eladásából kell finanszírozniuk, azaz az állam záros időn belül eladja a Széchényi tér 3-4. alatti Pesti Magyar Kereskedelmi Bank által és a József nádor tér 2-4 alatti Magyar Általános Hitelbank által építtetett, Belügy- és Pénzügyminisztériumként használt impozáns ingatlanjait. A kormány felkérte a Miniszterelnökséget vezető minisztert is, hogy folytassa le a szükséges egyeztetéseket a Magyar Tudományos Akadémia elnökével az érintett ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.