2015. november 22., vasárnap

ÖN BEVEZETNÉ ÚJRA A VIZITDÍJAT?

NAGY DÖNTÉS BLOG

Szerző: Despota


2007-ben a második Gyurcsány-kormány vezette be a beteg-orvos találkozások csökkentésére és a költségek részleges áthárítására a vizitdíjat. Összege alkalmanként 300 forint volt, a felnőtt háziorvosi praxisoknak átlagosan havi 186 000 Ft bevételük keletkezett belőle. Emelt összegű díjat kellett fizetnie mindazoknak, akik nem rendelőben vették igénybe a betegellátást, vagy beutaló nélkül érkeztek járóbeteg-szakellátásra,valamint azoknak, akik indokolatlanul kértek segítséget az ügyelettől. Természetesen nem mindenkire vonatkozott a díjfizetési kötelezettség, a tartós orvosi kezelés alatt állók, a 18 éven alattiak, a hajléktalanok és a rendszeres véradók jelentős része mentesültek alóla. A lakosság nagy része akkoriban erősen ellenezte és elutasította a vizitdíjat, az úgynevezett szociális népszavazáson a voksolók 82,62 százaléka mondott rá nemet, így bő egy év után, 2008. márciusában az akkori vezetés meg is szüntette. A népszavazás következményeként az egészségügyi minisztert is lapátra tette a kormányfő, többek között ez is hozzájárult az MSZP-SZDSZ koalíció felbomlásához...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.