2015. november 15., vasárnap

PÁRIZS, MERÉNYLETEK, MENEKÜLTEK

GÉPNARANCS
Szerző: Andrew_s

parizs_merenylet_utanA párizsi merényletsor sok szempontból éppolyan mérföldkő lehet, mint az ikertornyok elleni egykori támadás. Valószínűleg a conteok tekintetében is hamarosan követőjévé válik annak. Aztán az elméletek gyártói természetesen megveregethetik a vállukat, ha igazolódik valami. Nem feledve persze, hogy a köz elé igencsak kevés információ fog jutni.
Az indok egyszerű, bárki által belátható. Nagyjából az, amit nálunk azzal szoktak összefoglalni, hogy „nem szolgálná a nyomozás érdekeit”, ha több információ kerülne ki. Miközben szinte biztos: néhányak szerint még így is túlinformált a média, és azon keresztül a közvélemény. Holott a másik oldalon nagyon is elvárható lenne az információk közreadása. Még ismert kockázatok közepette is jobb tudni a kockázatról, mint a bizonytalanság. Az a fajta bizonytalanság, amiben nagyon kevés az állami vállveregetés: sose bánd, mi tudjuk, látjuk, megvédünk. Már csak azért is, mert az utca emberének ez kevés. Arra ugyanis aligha adható racionális válasz, hogy: ha utólag ilyen rohadt okosak vagytok, akkor legalább a felét nem lehetett volna előtte?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.