2015. december 4., péntek

10 PORTRÉ A CANNES-I NAGYDÍJAS SAUL FIA CÍMŰ FILM FORGATÁSÁRÓL

MAI MANÓ HÁZ

Szerző: Mai Manó Ház


Hermann Ildi fotográfus a Saul fia című film forgatása alatt – Nemes Jeles László rendező és Erdély Mátyás operatőr koncepciója alapján – portrékat készített a film szereplőiről: a nemzetközi színészgárdáról csakúgy, mint a statisztákról. Ezek a fotográfiák a forgatás szüneteiben, köztes időben, különös határmezsgyén készültek. A színészek nem játszanak éppen, de a szerepüket még nem hagyták el és az sem hagyta el őket. Ők maguk és a filmbeli énjük eggyé válva néz a kamerába. A portrék így utat nyitnak a múlt irányába, a szerepek szerinti valóságba, ugyanakkor egy teremtett-konstruált világban, a film színterében is léteznek. Különös erejük többek között ennek a kettősségnek a művészi megörökítéséből fakad.
A kiválasztott harmincegy, szinte életnagyságú portré alkotta kiállítást három olyan archív felvétel egészíti ki, amelyeknek a negatívjait az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeumban őrzik. A film egyik jelenetében Saul egy fényképezőgéppel az ajtónyíláson keresztül készíti el ezt a néhány felvételt, amelyeket aztán szerencsésen el is tud rejteni, mint ahogyan az a valóságban is történt 1944 nyarán. A kiállításon részletek láthatók azokból a szövegekből is, amelyeket auschwitzi foglyok és Sonderkommandósok írtak és rejtettek el. „Kedves megtaláló, keress mindenütt, minden kupac földben. Tucatjával ásták el itt a dokumentumokat, az enyémeket és másokét is, fényt derítenek ezek mindenre, ami itt történt.”


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.