2015. december 12., szombat

A NATO A FŐ ELLENSÉG

BEKIÁLTÁS BLOG
Szerző: Kabai Domokos László
2015.12.12.


Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériuma Kollégiumának december 11-ei, pénteki, kibővített ülésén erős üzeneteket fogalmazott meg Vlagyimir Putyin államfő, aki összesen tizenöt éve – ebből négyben miniszterelnökként – uralja az országot. A beszéd hangvétele eltökélt volt, de a nyomatékot az egyébként tuvai nemzetiségű Szergej Sojgu védelmi miniszter helyzetértékelése adta meg hozzá, aki az utóbbi másfél-két évben – Putyin elnök és Medvegyev kormányfőt követően – a legtöbbet szereplő tényezővé vált orosz állami médiában. (A linkkel elérhető helyen, közvetlenül a Putyin-beszéd után oroszul olvasható a katonapolitikus szövege, s viszonylag részletes, bár terjedelmi okokból messze nem teljes ismertetőt ad róla az Index.)

A hatalmas ország minden részéből összehívott tábornokok és főtisztek valóságos hadserege előtti államfői, illetve miniszteri megszólalásnak eltérő volt a hangszerelése. Például, amíg az orosz elnök, minden keménysége ellenére, még felhívta figyelmet arra, hogy a szíriai légi hadműveletek biztonsága érdekében egyeztetni kell az izraeli légi irányítás mellett az Egyesült Államok által vezetett Iszlám Állam ellenes koalíció irányítóival is, a védelmi miniszter azt érzékeltette, hogy a NATO és annak vezetője ereje – ellenség. Egyszerűen annál az oknál fogva, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének égisze alatt az USA hadserege egyre közelebb nyomul Oroszország határaihoz...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.