2015. december 18., péntek

ÁKOS ÉS A FIDESZ, AVAGY NEHOGY MÁR A CSÍK TOLJA A REPÜLŐT

BERKECZ BALÁZS BLOGJA
Szerző: BerkeczBalázs
2015.12.18.


Foto: Magyar Narancs
Kövér és a Fidesz ugyan most azt mondja, hogy nem akarja a genderőrületet, és a jól megvédett Kovács Ákos sem, de óvatosan emlékeztetnék arra, hogy még az Orbánék által összefércelt alaptörvény szerint is egyenjogúak a nők és a férfiak. Ferenc pápa szerint pedig a nemek közti "radikális egyenlőségnek" keresztény gyökerei vannak, vagyis a hívőknek alapvető feladatuk az azonos munkáért azonos bért elvének támogatása. Közben Orbán kedvenc borásza is kilöttyintette a véleményét, Tiffán szerint azé a haza, aki teleszüli, és akik kétségbe vonják Kövér és Ákos szavait, azok az emberiség létezését kérdőjelezik meg
Most nem citálnám ide Kövér és Kovács stupid mondásait szó szerint, mert már mindenki hallott arról, hogy Ákos szerint mi a női princípium, és hogy nem érdekes kevesebbet keres-e egy nő, és arról is hallhatott minden közügyek iránt érdeklődő, hogy a Fidesz alelnöke úgy gondolja, hogy a női önmegvalósítás legmagasabb minősége az unokák szülése kellene legyen. Vagyis Kovács Ákos és Kövér László szerint a nőknek nem kellene mással foglalkozni, csak szüljenek, mossanak, vasaljanak, főzzenek vacsorát, és ne szóljanak bele a férfiak dolgába. Vagyis nem egyenlő jogokkal rendelkeznek."Azé a haza,aki teleszüli! Nehogy már a csík tólja a repülőt!"

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.