2015. december 17., csütörtök

ÁLLAMI VÉLEMÉNYTERROR A MI PÉNZÜNKÖN

KETTŐSMÉRCE BLOG
Szerző: JÁMBORANDRÁS
2015.12.17.


A kormány és minden háttérintézménye felmondja a Telekommal kötött szerződéseit, jelentette be a kormányszóvivő. Reméljük, mindenki, aki tegnap a Telekomot véleményterrorozta, behúzza a fülét és farkát, és nem kíván azzal érvelni, hogy ha egy cégnek fel lehet bontani egy szponzor-szerződést, akkor a Fidesz vezette államnak is fel lehet bontani üzleti szerződéseket, amiket közpénzből kötöttek, egy munka elvégzésére.
Akartam külön cikket írni arról, hogy mennyire nincs gond azzal a kezdeményezéssel, amit magánemberek hoztak létre Ákos védelmében, hogy mivel nem értenek egyet a Telekom döntésével, felbontják a szerződésüket a céggel. Azt írtam volna, bár nem értek velük egyet, de ez is az állampolgári nyomásgyakorlás módja, még ha nem is tetszik nekem.
Az viszont, hogy a magyar állam és minden magyar állampolgár nevében fellépő kormány, felmondja a szerződését, amit a mi adóforintjainkból kötött, egy magáncéggel, mert az egy szponzorációs, tehát magánszerződést felmondott egy énekessel, akit történetesen szeretnek hallgatni a Fideszben, mert az mondja amit ők, na az a véleménydiktatúra.
Ha a kormánypártban nem tudnak különbséget tenni a párt véleménye és pénze, illetve az állam véleménye és pénze között, ott problémák vannak. Komoly problémák...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.