2015. december 8., kedd

ELEGÜK LETT A FRANCIÁKNAK

SPÍLER BLOG
Szerző: Professor Blinkmann


Megdöbbentette Franciaországot a hétfői francia sajtó szerint a hír, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) a szavazatok 30 százalékával megnyerte vasárnap este a regionális választások első fordulóját. Marine Le Pen pártja 13 régióból hatban az élen végzett. A Nemzeti Front nemrég még a Jobbik partnere volt, de 2013-as szakításuk óta kizár mindenféle együttműködést a magyar szélsőjobbal.
Minket kevésbé döbbentett meg, a magyar liberális sajtót annál inkább, bár az ő sokkjukat inkább az mutatja, hogy nem kommentálják a történteket. Pedig kíváncsiak lennénk, hogyan értékelik a fejlett nyugat hanyatlását. A 444, amely még akkor is véleményt fűz cikkeihez, ha 5 percig pótlóbuszok járnak a körúton, most kommentár nélkül hozta le 5 mondatban a kapcsolódó MTI-hírt.
Érdekes, hiszen mégiscsak arról van szó, hogy a Nemzet Front eddigi legjobb eredményét érte el, és soha nem volt még olyan erős, mint most. A korábbi legnagyobb sikerük a tavalyi EP-választáson elért 25 százalék volt, a 2010-es regionális választásokon elért eredményüket pedig megtriplázták.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.