2015. december 7., hétfő

ÉLETSZERŰ, HOGY KOVÁCS A BÖRTÖNBEN ROHADJON MEG

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AN


Kovács Zoltán kormányszóvivő a 444.hu kérdésére azt mondta, hogy “életszerű, ha politikusok rokonai is indulhatnak közbeszerzésen”. A Transparency International által létrehozott Korrupció Érzékelési Index a korrupciót, mint a közhivatallal személyes haszonszerzés céljából való visszaélést definiálja. Ha valaki a rokonai nevén pályázhat a közvagyonra, amelynek odaítélésről dönt vagy befolyással lehet rá, az még a korrupciónál is súlyosabb bűncselekményt követ el. A korrupció az, amikor valakit megvesztegetnek, hogy számára kedvező döntés szülessen. A nem egy háztartásban élő közvetlen rokonoknak ítélhető közbeszerzés közönséges lopás. A döntéshozó a veje nevén ellopja az állami pénzt.
Példátlan, hogy törvénybe iktatják a törvénytelenséget. Minden összeférhetetlenségi szabály alapja az, hogy a döntéshozók rokonai nem indulhatnak egy versenyben. Ez még a keresztrejtvények esetében is így van. Itt pedig milliárdos megrendelésekről van szó, ahol egy falopásból élő, semmihez nem értő idióta, aki elveszi a bűnöző miniszterelnök lányát, darabonként 3 milliárdos állami megrendeléseket kaphat a közvilágítás fejlesztésére. Aztán a tolvaj miniszterelnök lánya még a nép pofájába vágja, hogy ő a saját lábán áll, mert a férje eltartja. Ha az Európai Unió vizsgálódik, mert a pénz az agyongyalázott liberális demokratikus országok adófizetőinek pénze, akkor a tolvaj miniszterelnök hoz rá egy törvényt, a szóvivő pedig ezt életszerűnek nevezi. A nép pedig tűri.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere eddig is a szervezett bűnözés rendszere volt. De amikor már törvényesítik a lopást, az kétségtelenné teszi, hogy egy szervezett bűnözői csoport foglalta el az államot és rabolja ki az államkasszát. Ráadásul ez a törvény úgy született, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala vizsgálta Orbán vejének törvénytelen közbeszerzéseit, és ezt igyekeztek utólag is törvényessé tenni. Orbán saját vejének kilopott milliárdjait törvényesítik. A miniszterelnök egy bűnöző. Ellopják az államkincstárt, és hoznak rá egy törvényt, hogy az államkincstár ellopható.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.