2015. december 9., szerda

FÉLVILÁG (2015)

SMOKING BARRELS
Szerző: danialves
2015.12.09.


Miközben a Filmalap felemás sikerrel gyártja a mozifilmeket, a tévéfilmek esetében sokkal egysíkúbb a kép a magyar piacon. Igaz, ez főként két ember, Szász Attila és főleg Köbli Norbert érdeme, utóbbi ugyanis A vizsga óta nagyjából éves szinten szállít egy-egy remek tévés alkotást. Így A berni követ sikere még le sem csengett, már tudtuk, hogy érkezik a Félvilág, ez a film viszont mintha már inkább csak a rutint tartalmazná, és kevésbé a lelkesedést.
Eddigi pályafutása fényében az nem meglepő, hogy Köbli ismét egy történelmi thrillerhez nyúlt, igaz, ebben a könyvében nem az akciófilmes/politikai vonulat dominál, hanem a noir és a romantikus kor szellemében megrajzolt érzelmek. A Félvilág akár lehetne a magyar Bíborhegy is (mínusz szellemek, illetve itt az alkotók nem kizárólag a műfaji elemek felsorakoztatásán iparkodtak), annyira a kor stílusának felélesztésére van kihegyezve: Szász ezúttal egy borzasztóan sötét, a felhős égbolt alatt folyamatosan ködbe és hóesésbe vesző atmoszférát épít, amely egyben azt is sejteti folyamatosan, hogy minden alakjának van valami mocskos titka...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.