2015. december 5., szombat

HÚSEVŐ PARAZITÁKAT USZÍTOTT AZ EMBEREKRE AZ ISZLÁM ÁLLAM

GLOBOPORT 
Szerző: Pap Tamás


Drámaian növekedett a leishamniasis megbetegedések száma az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken. A terroristák ugyanis elrettentő példaként a nyílt utcán hagyják lemészárolt ellenségeik holttestét, ahelyett, hogy eltemetnék őket. Ezzel pedig súlyos fertőző betegséget uszítottak az emberekre, újabb csapást mérve rájuk a háború sújtotta országban.
Azt eddig is tudni lehetett, hogy szörnyű a helyzet Szíriában, ahol öt éve tart a több tízezer ember életét követelő kegyetlen polgárháború, ami a jelek szerint nem fog egyhamar véget érni. A helyzet azonban több területen most már katasztrofális. A kurd Vörös Félhold vezetője, Dilqash Isa elmondta, hogy a több éve tartó háború miatt az ország egészségügyi ellátórendszere gyakorlatilag megszűnt létezni, és egyre több fertőző betegség ütötte fel a fejét a harcok sújtotta területeken, amit nehéz kezelni.

ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.