2015. december 14., hétfő

LAKÁSÉPÍTÉSI BOOM JÖN

ALAP BLOG
Szerző: Zsidai Viktor
2015.12.13.


Orbán Viktor bejelentette, hogy 27-ről 5%-ra csökken az új lakások áfája. A lépés hatalmas átrendeződést fog okozni, és a nagyvárosokban várhatóan komoly lakásépítési boomot generál.
Egyértelművé vált az elmúlt 2-3 évben, hogy bár Magyarország népessége csökken, ám ezen belül egy jelentős átrendeződés is van, ezért a fővárosban és néhány nagyobb városban, ahol a munkahelyek összpontosulnak, új lakásokra van szükség a belső migráció miatt. Két lehetőség volt: vagy megvárja a kormányzat, amíg a használt lakások ára odáig emelkedik, hogy megérje 27%-os áfa mellett is építeni új lakásokat, vagy leviszi az áfakulcsot, és így már alacsonyabb használtlakás-árak mellett is eljön az a pont, ahol érdemes újat építeni. Nyilván az utóbbi esetben alacsonyabb szinten fog stabilizálódni a használt lakások ára is, mint ha nem csökkentettek volna áfát. Az áfacsökkentés tehát megállítja, lassítja a használt piacon elindult árnövekedést, habár valószínűleg nem azonnal, hanem 1-2 év múlva, amikorra a hamarosan elinduló projektek beérnek, eladó lakássá válnak a most még csak tervek szintjén lévő elképzelések. A használt lakáspiac áremelkedésnek tehát valószínűleg csak 1-2 éve van hátra, azután hatalmas mennyiségű új lakás érkezik a piacra, ami megállítja majd ezt az árnövekedést.
Természetesen az áfacsökkentés nem csak az új (és ezáltal a használt) lakások árában nyilvánul meg. Valószínűleg komoly telekáremelkedést is okoz, ahogy az excel-táblák átírogatása után a fejlesztők felvásárolják az összes elérhető, és még profitábilisnak kinéző építési telket. A drasztikus áfacsökkentés miatt sokkal magasabb telekárak mellett is nyereséges lesz majd építeni. Szintén fontos hatás, hogy szinte bizonyosan jelentősen drágulni fognak az építkezések a munkaerő oldaláról. Az építőiparban már most is látszik a munkaerőhiány, és ha hirtelen éves 10 ezer helyett 30 ezer lakást akarunk építeni, ahhoz nem lesz elég szakember: kőműves, burkoló, ács, stb. Sokan közülük Európa más tájain dolgoznak, és csak jóval magasabb munkabérekkel lehet majd hazacsalogatni őket. Végül pedig a fejlesztők profitja is megnő, így összegezve azt mondhatjuk, hogy az áfacsökkentés négy helyen fog lecsapódni:
  • alacsonyabb új és használt lakásárak (mint ami enélkül lett volna),
  • magasabb telekárak,
  • magasabb építési költségek,
  • magasabb fejlesztői profit.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.