2015. december 10., csütörtök

NEGYEDÉVEL CSÖKKENT AZ OKTATÁSRA FORDÍTOTT PÉNZ = ROSSZUL TELJESÍTŐ DIÁKOK, NÖVEKVŐ EGYENLŐTLENSÉG

TÉNYTÁR
Szerző:  hata.mari
2015.12.10.


A magyar közoktatás soha nem volt tökéletes, de az sem hozott javulást, amit a Fidesz ezen a területen végrehajtott. Sőt, helyette a forráskivonással és központosítással(ugyanakkor a szakiskolák átgondolatlan decentralizálásávala kormányzat csak mélyítette az addig is fennálló problémát, vagyis az esélyegyenlőség hiányát a magyar iskolarendszerben, amelynek következtében a társadalmi mobilitás, a szegénységből való kitörés lehetősége az oktatás által mára szinte a lehetetlennel egyenlő. 
Miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszerében immár több mint 5 éve sorra születnek olyan intézkedések, amelyekkel kifejezetten a szegény társadalmi rétegek járnak rosszul (egykulcsos szja, a minimálbér megadóztatása, jobbágysorsra ítélő közmunkaprogram), a kormány megtartotta elődei szokását és továbbra is forráskivonásokkal sújtja az oktatást.
Az eredmény sokkoló: az OECD adatai szerint 2008-2012 között az oktatásra költött állami pénzek a teljes állami kiadások százalékában 25 százalékkal csökkentek Magyarországon. A magyarországi csökkenés az egyik legmagasabb mértékű volt az OECD-országok közül.

1 megjegyzés:

  1. Nem tudni, kinek a műve a karikatúra, de kiváló, és a kevésbé írástudók számára is rendkívül kifejező! Gratulálok az ismeretlen szerzőnek!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.