2015. december 3., csütörtök

NEM VAGY JÓ KABALA

SVÁJCI S(CH)APKA BLOG
Szerző: svájci sapka


… mondta ma reggel a lányom. Figyelembe véve a tegnapi és a mai napot, lehet benne valami.
Megkezdtük 90 napos kanosszánkat, amit a jogsi hiánya miatt kell megjárjunk.

Tegnap reggel a szokásos időben indultunk. Ahogy bekapcsolt a rádió a kocsiban, azonnal azt mondta, hogy az autópályán dugó van. Rendben, semmi baj, a falvakon keresztül még rövidebb is az út az iskolába. Arra vettem az irányt.
A mi településünket követően van egy km-nyi „szünet” a következőig. Bátran döngetek (80-al), és ahogy beérünk a faluba, satufék. Hát itt meg mi a manó van?
Mondom a gyereknek, hogy biztos csak útfelújítás, és váltakozó irányú a forgalom. Nyugalom.
Közben elkezdünk araszolni, de a másik irányból folyamatosan jönnek. Hát, akkor ez a tipp nem jött be.
A gyerekek, akik szintén iskolába mennek, vigyorogva előznek a járdán.
Jó lesz ez.
:(
Persze, az óra ketyeg. Átérünk a falun, de még mindig csak lépésben megyünk.
Beérünk Wildeggbe és csak nem haladunk. Ráadásul a körforgalomba becsatlakozik még egy forgalmas út, így annak a forgalmát is fel kell szívja a közlekedés. Már tisztán látszik, hogy el fog késni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.