2015. december 12., szombat

ÖSSZESZORÍTOTT FOGAKKAL FIGYELI A VILÁG A FRANCIA VÁLASZTÁSOKAT

LUMENS BLOG
Szerző: Hegyi Heni
2015.12.12.




Vasárnap zajlik a francia választások második fordulója, amit valószínűleg az egész kontinens figyelemmel kísér majd, hiszen az egyre növekvő Nemzeti Front most először aratott elsöprő többséget a regionális választások első fordulójában.
Jobbra át
Az Európa szeptember 11-éjének is nevezett párizsi mészárlás nem csak Franciaországot, de az egész kontinenst sokkolta – még akkor is, ha a hosszasan elnyúló előzmények ismeretében számítani lehetett egy ilyen jellegű támadásra. A nyugati világ felnőtt és fiatal generációi számára felfoghatatlan és az élet normális kerékvágásával összeegyeztethetetlen az a brutalitás, amivel ártatlan civilek halálát okozta az Iszlám Állam, hiszen a jelen században egy háborút nem tapasztalt, békeidőben felnőtt társadalomról beszélhetünk. A terrorfenyegetettség ilyenfajta realizálódása kétségkívül újabb löketet adott az Európa-szerte amúgy is egyre erősebbnek számító jobboldali pártok térnyerésének.
Ezt a nyugati médiumok egy része összességében inkább negatív jelenségként mutatja be és alapvetően két álláspont jelenik meg: az egyik szerint tartani lehet egy a kontinens egészére kiterjedő demokráciaellenes fordulattól, a másik oldal szerint viszont a helyzet nem jelent igazi veszélyt, mivel a jelentősége még így is elhanyagolható. A képet csak bonyolítja, hogy a jobboldaliság egy viszonylag ritkán definiált, nagyon sokféle ideológiát tömörítő fogalom, amely nemcsak országonként mutat eltérő beállítódást, de sokszor még a pártokon belül is különböző irányelveket preferáló blokkokra bomlik. A külföldi sajtót olvasva úgy tűnhet, hogy a negatívumok egyértelműbbek ezekkel az ideológiákkal kapcsolatosan, mint azok a jellemvonások, amelyeknek köszönhetően mégis nagy támogatottságot tudhatnak maguk mögött. A fentiek tükrében meglehetősen nehéznek bizonyul a jelenség mélyére nézni.
A jobboldaliság kérdésével foglalkozó cikkekben gyakran jelenik meg a homofóbia, xenofóbia és az intolerancia – amely beállítódás szöges ellentétben áll az uniós szlogennel: „egység a sokféleségben”. Ezeket a negatív kifejezéseket részben vagy teljes egészében a jobboldali pártok populista propagandájához szokás kötni, amelynek köszönhetően azok a gazdasági szempontból hátrányosabb helyzetben lévő széles rétegek számára tudnak valós vagy legalábbis annak tűnő alternatívát kínálni. Ez érv ellen szól az, hogy Dániában és Svédországban, és most már Németországban – tehát jó gazdasági helyzetű európai országokban – is erősödnek a jobboldali csoportosulások.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.