2015. december 22., kedd

RENDES MAGYAR EMBER NEM DROGOS

24.HU POSZT ITT BLOG
Szerző: Jászberényi Sándor
2015.12.22.


Bíróság mondta ki, hogy Deutsch Tamás drogozott. Bill Clinton az Egyesült Államok egykori és Barack Obama jelenlegi elnöke is drogozott. A politikus is ember, mondhatjuk, megbotlik. Ezzel nincsen semmi probléma. Véleményem szerint magával ez egyén kábítószer-fogyasztásával sem, amíg ennek nincsenek káros hatásai a társadalomra. A probléma ott kezdődik, hogy Deutsch Tamás pártja nem így gondolja. Sőt, Deutsch Tamás sem. Ez az igazi erkölcsi probléma.
Ha egy liberális politikust érnek tetten kábítószer fogyasztásán, az ember legyint. Ha nem egy zsákfaluban, internethozzáférés nélkül éli az életét, akkor abszolút tisztában van azzal, hogy a kábítószerek itt vannak, körülvesznek minket, az életünk részei.
Ma Magyarországon egyáltalán nem megerőltető kábítószerhez jutni, a szórakozóhelyeken árulják a dolgokat a dílerek a kereslet-kínálat elve szerint. Ha pedig az embernek nincs kedve kriminalizálnia magát és kapcsolatba lépni a szervezett bűnözéssel a díleren keresztül, egyszerűen rendel valamilyen szintetikus vegyületet az interneten, melyet házhoz is szállítanak.
A világon a kábítószer-ellenes háború a totális tiltás elve szinte mindenhol megbukott. Rohamtempóban legalizálják, dekriminalizálják a marihuána-fogyasztást, a rekreációs drogokat...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.