2015. december 26., szombat

ROGÁN ÚJABB ÁRNYALATTAL GAZDAGÍTOTTA A FIDESZ NŐKÉPÉT

ÖREG HARCOS BLOG
Szerző: Öreg Harcos
2015.12.26.


A vak komondoron átesett képviselő-élettárs portréjára Kövérbajszú Laci bácsi kisunokákat pingált, majd Ákos a női princípium misztériumát is ráfestette, erre jött Rogán Tóni, és felsliccelte az unokát szülő nő szoknyáját, hogy kivillanjon a combja a karácsonyfa előtt, miközben pajkos konzervatív gyerekek várják a jézuskát. Ilyen lett Orbán pornográfnak leírt országa 2015 karácsonyára.

Mi még sokakkal együtt emlékszünk arra, amikor Balogh József fideszes országgyűlési képviselő és Fülöpháza polgármestere volt. Balogh 2013 áprilisában a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint ittas állapotban, minden előzmény nélkül ütlegelni kezdte az élettársát, akit négy-öt alkalommal ököllel arcon ütött, majd a hajánál fogva megragadta, és egy alkalommal a terasz fából készült korlátjához verte a fejét. Terike orrcsont- és járomcsont-törést szenvedett. Az esetről a 444.hu számolt be, és arról is írtak, hogy Balogh volt felesége szintén arra panaszkodott: volt férje verte, sőt elmondása szerint azzal fenyegette, megöli, ha ezt valakinek elárulja...

Balogh az eset nyilvánosságra kerülése után azzal mentegetőzött, hogy felesége átesett a vak komondorukon. A Fidesz a megjelent hírek ellenére csak 2013-ban rúgta ki a pártból, és volt párttársai 2014 áprilisáig egyszer sem szólították fel arra, hogy adja vissza a képviselői és polgármesteri mandátumát.

2014 után már nem kapott egyetlen nő sem miniszteri széket Orbántól, aki szerint a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül, és ez brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a Fidesz elnöke szerint ezt gyűrődést a nők ezt nem bírják, ezért Orbán elképzelni sem tud a mostani állapotok között egy női minisztert.

Erre jött Kövér László, aki a Fidesz kongresszusán helyezte el a nőket a fideszes koordinátarendszerben: „Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk.”...

ITT OLVASHATÓ

Ráadás:

A családon belüli erőszak nem egyéni szociális probléma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.