2015. december 29., kedd

SAYFO OMAR GONDOLATAI A VALLÁSOK ÜLDÖZÉSÉRŐL ÉS A MUSZLIMOKAT ÉRINTŐ DISZKRIMINÁCIÓRÓL

KANADAI MAGYAR HÍRLAP
Szerző: KMH
2015.12.29.


Kanadai olvasóink nagy része talán nem ismeri Sayfo Omar-t, aki Magyarországon kívül Omar Adam néven szerepel és az Utrechti Egyetem doktorandusza. Az apai ágon szír származású újságíró a szélsőjobboldali Magyar Demokrata című hetilap külpolitikai szerkesztője. Ez lenne Bencsik András lapja, aki eddig az álcivil Békemenet nevű pártfelvonulás egyik szerves résztvevője volt. Sayfo Omar ezúttal a Mandiner című mérsékeltebb konzervatív blogban írt egy esszét a vallásszabadságról, illetve a vallásos emberek által elszenvedett üldözésről. Az esszé meglepően higgadt, árnyalt és – horribile dictu! – szabadelvű volt szellemiségében. Lényegében azon az állásponton van a szerző, hogy valamennyi vallás követői között létezik egy olyan hajlam, miszerint a szenvedést próbálják kisajátítani.

Így fogalmaz Sayfo Omar:

“Zsidók, keresztények, muszlimok egyaránt hajlamosak azt hinni, hogy őket üldözik leginkább világszerte. Valójában azonban egyetlen felekezet sem birtokolja sem az agresszor, sem pedig az áldozat monopóliumát. Az egyének vallási alapon történő üldözése sokszor nem hitbeli vitákat, hanem politikai érdekeket és gazdasági erőviszonyokat tükröz. (…) A muszlimok, zsidók, keresztények, buddhisták egyaránt hajlamosak kisajátítani a szenvedés, üldöztetés jogát. A vallásos embert ez megerősíti a hitében, és egy nagy globális közösség részévé emeli. Ettől azonban sem az elnyomó, sem pedig az elnyomott szerepe nem válik senki monopóliumává.”

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.