2015. december 23., szerda

SZOBROT ÁKOSNAK!

PROSZEKTÚRA BLOG
Szerző: Proszektor Professzor
2015.12.23.


Ákos művész úrnak nem az a fő érdeme, hogy markáns, a kormányunknak is tetsző a véleménye van a nőkről, miszerint őket szülőgépeknek tekinti, akiknek, ahelyett, hogy egyenjogúságra, egyenlő munkáért egyenlő bérre, ilyesmire ácsingóznának, az a dolguk hogy utódokat szüljenek a férfiaknak.
 
A Kossuth-díjas énekesnek „A bosszú népe” című műve az, amivel eddigi életművét megkoronázta, s amiért igazán elismerésre érdemes a jobboldali hazafiak szemében.
Amelyik dal, csak így egymás között mondva, ugye azokról szól. A natudjukkikről. Akiket szoktak idegenszivűeknek, Sorosbérenceknek, mikor minek is nevezni.
 
Nem véletlen, hogy ennek a művének egyik legnézettebb verziója héber felirattal és Dávid-csillaggal fut a YouTube-on. És bizonyára az sem véletlen, hogy a koncert verzió pedig egy laza Ákos bevezetővel veszi kezdetét. „Most egy olyan dalt fogok eljátszani, amelyre a baráti szaksajtó is felfigyelt.”
 
Az énekes dala szerint van itt egy nép, egy népcsoport, „a bosszú népe”, „egy bosszúálló Isten torzult tükörképe”, amely „hazánkat folyton fúrja-tépi”.
Ákos persze soha, sehol nem mondta ki nyíltan, hogy ő a zsidókra gondolt volna, és a dalszövegben is mindez oly ügyesen van kódolva, hogy a zsidózó hátsó szándék akár le is tagadható, ha nagyon muszáj.
 
Mert vegyük észre, az egész Orbáni világnak ez az egyik nagy trükkje. A kétértelmű beszéd és viselkedés. Pl. az egész magyarságot a német megszállók ártatlan áldozataként feltüntetni, majd amikor emiatt túl nagy a felháborodás, az e tárgyú emlékművet titkokban éjjel gyorsan felépíteni, aztán úgy tenni, mint ami nem is létezik. Mert tény, soha senki fel nem avatta...
 
 
Karácsonyi ráadás:
 
Ákos - A bosszú népe
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.