2016. január 31., vasárnap

A FELELŐTLENSÉG FELELŐSSÉGE

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. Ritók Nóra
2016.01.31.


Romlanak a tanulmányi eredmények. Mi is tapasztaljuk ezt, még azoknál is, akik plusz támogatást kapnak a hátrányaik kompenzálásához, legyen az ösztöndíj, vagy korrepetálás. Hallottuk ugye a múlt héten kormányzati szintről, hogy nem lenne itt baj, minden remekül halad, csak a szegregátumok iskolái lehúzzák az átlagot.

Azt most nem elemzem itt, megírtam máshol, csak megemlítem, hogy furcsa olyan okot mondani, aminek a kialakulása épp az utóbbi hat évhez köthető, hiszen ez idő alatt a szegregálódó iskolák száma ugrásszerűen megnőtt, a legtöbb helyen épp az egyházi iskolák hálózatának visszaállításával párhuzamosan. Szóval, olyan ez, mintha kitennénk egy gyereket a hidegre mezítláb, aztán azt mondanánk, amikor megfázik, hogy ő a hibás, mert megfázott, és miatta romlik a gyerekek egészségi állapotának átlagos színvonala.

Persze utánakérdeztem, mi a helyzet máshol, és csakugyan, sokfelé ez a tapasztalat, romlik a tanulmányi eredmény. Sokat gondolkodtam, vajon mi lehet az oka? Felvetettem a kérdést pedagógusoknak, próbálva összerakni valamiféle képet. Ami legalább olyan zavaros lett, mint az oktatás mai helyzete. Azt hiszem, leginkább a bizonytalanság és a bizalmatlanság jellemzi. Egyik fogalomnak sem lenne helye az oktatásban.

Vannak pl. akik nem akarnak tovább hazudni. Nem akarnak jobb jegyeket beírni, hogy sikeresnek, elismertnek tűnjenek. Nem akarják többé takargatnia a bajt. Bár ez sokaknál a pedagóguspálya elhagyásával is jár, mert egyedül maradnak az érzéssel, hogy nem bírnak csavar lenni egy hazugságra épített gépezetben. De vannak, akik még mindig hazudnak. Hallottam most pl. (bár ez nem a félévi jegyekhez kötődik, de a szemlélethez igen) olyan iskoláról, ahol az igazgató azt mondta a pedagógusoknak: „Nem akarok fejlesztési tervvel kínlódni. Csináljátok úgy, hogy felette legyünk a kompetenciamérés országos átlagának!” És a pedagógusok ott, úgy csinálták...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.