2016. január 19., kedd

A SZÓTANULÁS MŰVÉSZETE

TANI-TANI  BLOG
Szerző: Guoth Suzana
2016.01.17.


A szavak eredményes tanulásának négy fontos tényezője van: a megfelelő tankönyv, a szavak elsajátítása megfelelő tanári segítséggel a tanórán, a tanuló otthoni egyéni tanulása és természetesen a motiváció.

Olvastam valahol, hogy nincs egyetlen olyan iskolai tantárgy sem, amelynek a tanításához annyi módszertani útmutató állna a rendelkezésre, mint az idegen nyelvek esetében. A 19. század végéig azonban metodika mint tudományág a mai értelemben még nem létezett. Addig csupán az autodidakta és a házi tanítás keretén belül folytatott nyelvoktatás céljára kiadott grammatikákban, illetve nyelvkönyvekben fordultak elő bizonyos módszertani útmutatások.
 
Csak a 20. század második felében vezették be az egyetemeken az idegen nyelv szakos hallgatók számára az idegen nyelv oktatásának módszertanát. Visszagondolva az akkori tanulmányaimra, és a mostani ismereteimre alapozva, állíthatom, hogy mind elméleti, mind gyakorlati szempontból eléggé kezdetleges volt a módszertant tartalmazó tananyagunk. Ez a tény némileg mentesíti az akkori gimnáziumi német nyelvtanáromat az eredménytelenség felelőssége alól. Semmilyen arra vonatkozó útmutatást nem kaptunk, milyen módszerrel sajátíthatunk el könnyebben ezt vagy azt, csak feladták otthoni megtanulásra, és mindenki úgy tanulta, ahogyan akarta, ahogyan tudta. Milyen jó eredményt hozhatott volna valamelyik ma ismeretes módszerrel tanulva az ott semmittevéssel eltöltött sok idegen nyelvi óránk!
 
És ma? Miért vagyok mégis kénytelen magyarázatot keresni korunk németnyelv-oktatási eredménytelenségére, amikor rengeteg jobbnál jobb módszertani tanulmány áll a rendelkezésünkre? Talán az a baj, hogy a bőség zavarában szenvedünk? Vagy az a baj, hogy nálunk a nyelv szakos tanárképzésben nem szerepel kötelezően olyan tárgy, aminek az a neve, hogy pszicholingvisztika? A modern nyelvészet az eredményesebb nyelvelsajátítás érdekében felhasználja, pontosabban felhasználhatná azoknak a pszichológiai kutatásoknak az eredményét, amelyek azt elemzik, hogy a nyelvelsajátítás folyamatában milyen tényezők játszanak pozitív szerepet, és melyek gátolják azt...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.