2016. január 18., hétfő

BŰNÖSÖK

TUAREG BLOG
Szerző: Szabó Gábor
2016.01.18.


Orbán fasiszta diktatúrája el fog bukni. Történelmi szükségszerűség, a kérdés pusztán annyi: mikor, és hogyan. És van még egy kérdés: mi történjen azokkal, akik annak kiépítésében részvettek. Könnyű rá válaszolni, meg is teszem.
Annyi biztosan tudható, ismétcsak a történelem törvényszerűségeiből: diktatúrát demokratikus módon megbuktatni nem lehet.
A teljhatalom birtokosai nem adják át mosolyogva a helyüket másoknak, azt bizony el kell tőlük venni, és aztán nagytakarítani. És nagytakarításnál törnek a dolgok, száll a por, és nem is kicsit. Diktatúrát CSAK egy módon lehet megbuktatni: UTCÁN, tömeggel. De erről már írtam, fogok is még, most koncentráljunk arra: mi lesz a büntetése mindazoknak, akik az Orbán Rezsim felépítésében és működtetésében részt vettek.
A növekvő és jogos népharag közben sokan erre rögtön rávágják: kötelet nekik. Én NEM. Nemcsak elvi okokból. Demokrata nem öl, ez eddig gondolom tiszta. Pusztán gyakorlati okokból sem öl azonban. Nekünk, ellenállóknak, akik majd ezt a Rezsimet fölszámoljuk, még egy dologra figyelemmel kell lennünk. Ez pedig a példaadás utódainknak. Az utókornak. Minden, amit ma teszünk, az egyben minta a későbbieknek. És nem szeretném, ha a friss demokráciából fasiszta diktatúrát csinálók megúsznák annyival, hogy a Nép föllógatja Őket a villanyoszlopra, mint 56-ban tette. Nem. A bűnösöket meg kell mutatni a felnövekvő generációknak élve, üvegkalitkás börtönben: jól nézzétek meg, így néz ki az, aki magát demokratának hazudva fölépített egy diktatúrát.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.