2016. január 21., csütörtök

ÉSZAK-AMERIKA ÉRDEKE EURÓPA MEGMENTÉSE A SZÉTHULLÁSTÓL

ALAPBLOG
Szerző: Zentuccio
2016.01.21.



Észak-Amerika számára jó is, meg rossz is, hogy csökken a nyersolaj jelentősége. Jó, mert az amerikaiak a klímaváltozás tagadóiból a probléma első számú megoldóivá kezdenek válni. Rossz, mert az olaj háttérbe szorulása passzivitást vált ki Washingtonból a közel-keleti politikájában, ezáltal – akaratlanul is – hozzájárul a menekültkrízis mélyüléséhez.Michael Ignatieff kanadai politikus, a nemrég győzelmet aratott liberálisok exvezére, a Harvard Egyetem professzora az Alapblognak adott interjúban a nyugati politika csődjének nevezi a migránsválságot, amely szerinte akár az EU széthullásának okozója is lehet. Kijelenti azonban a következőt is: „Ha Magyarország és a többi közép-kelet-európai ország csökkenteni akarja a szakadékot közte és a Nyugat között, ha a nemzetközi átlaghoz képest tartósan magasabb gazdasági növekedés elérésére törekszik, akkor nem engedheti meg magának, hogy teljesen lezárja határait a menekültek elől.”
Zentai Péter: Nagy jóléti reformokat és új beruházások serkentését ígéri az új kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau, aki történetesen az Ön utódja a kanadai liberálisok vezéri székében. A tervek végrehajtása gigantikus összegeket emésztene fel. Mindezt hogyan engedheti meg magának Kanada? Hiszen fő bevételi forrásaik, mindenekelőtt a nyersolaj ára egyre csak zuhan?


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.