2016. január 30., szombat

MEGKONDULTAK A VÉSZHARANGOK? Á, CSAK BECSENGETTEK.

KÉNYSZERBAGOLY BLOG
Szerző: Kényszerbagoly
2016.01.30.


Van előzménye a mostani pedagógus ébredésnek, anno a diákok (HaHa) mozgolódtak az alaptörvény aktuális megcsonkítása és a röghözkötés szándéka miatt. Akkor is jól teljesített a Moliere drámából  ismert taláros, miközben Kávé láthatatlanná vált, mint mindig, ha gyűlnek a baljós fellegek. A lélkébebesuttogó egyik főbizalmas -az EMMI élen- azonban tette a dolgát, és HÖOK segítségével leszalámizta a gimnazisták és egyetemisták egyre erőteljesebb tiltakozó mozgalmát. Ha ezek után keressük az okát, hogy miért akarja a kormány -persze ez egyenlő Kávéval- sóval behinteni a nemzetközileg is magasan jegyzett Corvinus Egyetem helyét, ide kell visszanyúlnunk. A diákok ezen egyetem aulájában gyülekeztek először, és a tüntetéseken a hallgatókon kívül feltűntek a tanárok is. Kávé pedig nem felejt, a látszategyeztetések után mindig jön a kicsinyes bosszú, lásd tűzoltók, hahások, egyházak, vagy volt politikai szövetségesek, MNB elnök: a famulusok pedig tudják mi a dolguk: Balog kígyót bűvöl, a csicskások pedig eltakarítják a szennyest.

Jó ezt észbe vésni manapság, amikor az EMMI minisztere először bagatellizálni próbálta a Herman Ottó gimnázium tantestületének kiáltványát, majd egyre több cikk jelent meg, hogy a tanárok, szülők nem írják alá, mert félnek/nem értenek egyet, a Klik nyomoz (maga a név is megérne egy misét). A valóságban a bátor fellépés mozgalommá terebélyesedett tízezrek részvételével, tantestületek, szülői munkaközösségeg, családok. Az átmenetileg -lelkeszségét megtartó, de nem gyakorló- politikus, EMMI főnök, érzékelte a bajt, és ellentámadásba lendült. Először láthatóan odadobták volna koncnak  az államtitkárasszonyt -pedig női mivolta ellenére (sic!) Kávé is megdicsérte őt-, majd a tiltakozó hullám méretei láttán tréfásra vette a kommunikációt, és megpróbált a kormány nevében egy bolhalépéssel visszakozni, mondván: kicsit túltoltuk a biciklit. Közben a birodalmi tévékben a pedagógus életmodellről áradozott, érzékeltetve, hogy a tanárok a pénzért, ők meg a gyerekekért és a tudásért. Na ezt nem kellett volna. Megjött az újabb nyílt levél, megfogalmazói a hermannosok és a budapesti Teleki Blanka gimnázium, mögöttök sorakozik 23000 magánszemély és 390 iskola, szervezet (mire megjelenés előtt újra  átolvasom a posztot, már 466 gimnáziumról, iskoláról és óvodáról ír a sajtó, csatlakozni is lehet). A felhívás hat pontba szedi össze kifogásainak, javaslatainak lényegét, és a pontokat olvasva mindenki -aki eddig közömbös, vagy félrevezetett szemlélő volt- érzékelheti a borzalom nagyságát, amit  a népnyelv falanszteri oktatáspolitikának hív. A hat pont címszavai:1.Túlzott központosítás 2.Egymással nem koherens változtatások 3.Ellehetetlenülő kompetenciafejlesztés, tudáselmélyítés 4.Adminisztráció kontra tanítás 5.Nem a pedagógusok bére a rendszer legnagyobb problémája 6.Kerekasztal. Olyan értelmes, hogy ezt tán még Balog is első olvasatra megérti...

ITT OLVASHATÓ

3 megjegyzés:

  1. Egyre több gimnázium, iskola és óvoda tantestülete kerül fel a miskolci Herman Ottó Gimnázium által indított tiltakozáshoz csatlakozók listájára, és már 466 intézmény szerepel a sorban. A legutóbb például az ELTE Apáczai Gimnázium jelezte, hogy 58 tanárával szélesíti a tiltakozók táborát – írja a 444.hu.

    Az ötszázhoz közelít a tiltakozó iskolák száma (Népszabadság)

    VálaszTörlés
  2. A közlekedési szakszervezetek több ezer fővel készülnek, hogy a pedagógusok február 3-ra tervezett tüntetésén szolidaritásukat fejezzék ki. Persze magukért is mennek, hiszen az ágazatban az idén eddig nagyjából nulla százalékos fizetésemelés néz ki. Emiatt különben további akciókra lehet számítani...

    Nagy balhé lehet Miskolcon (Népszabadság)

    VálaszTörlés
  3. Most, hogy Balog miniszter, az oktatásért is felelős tárcavezető a beszámolók szerint a pedagógusokkal való találkozón percenként csodálkozott nagyokat, hogy az iskoláknak nem futja krétára sem, hogy a tanároknak az állandó ellenőrzések és jelentésírások miatt alig van erejük tanítani, határozottan úgy érzem, hogy nemcsak a tévéből ismerem ezt az embert, hanem már többször is találkoztam vele.

    Mikor mosodás voltam, ugyanez az ember csodálkozott nagyokat, csak nem miniszterként, hanem alapszervezeti párttitkárként, hogy a vállalat használhatatlan mosóport rendelt, hogy fél év alatt szétmállik a gumicsizma, hogy az asszonyok a vasalóban nyolc-tíz órát huzatban dolgoznak, s egyáltalán. Akkorákat csodálkozott a párttitkár, hogy még a tenyerét is összecsapta, nahát, ezt azért nem gondolta volna, és hogy miért nem szóltunk neki előbb.

    Öt lépésre volt az irodája a mosókonyhától. De jó párttitkár volt.

    Megyesi Gusztáv: A párttitkár csodálkozik

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.