2016. január 1., péntek

NÉGY KORMÁNYZATI FÉLIGAZSÁG, MELYEKET IDÉN TALÁN MÁR NEM LEHET LENYOMNI A TORKUNKON

SZEGEDI KATTINTÓS
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.01.01.



Nagy volt a híráradat 2015-ben annak köszönhetően, hogy a magyar kormány kommunikációs gépezete úgy hányta ránk az információkat, mint sztahanovista fűtő a brikettet az óriáskazánba. Így aztán az év végi viszonylagos nyugalmat kihasználva igyekszünk néhány hányaveti kormányzati projekt részleteit kiigazítani. A Szegedi Kattintós továbbra is fontosnak tartja, hogy ne a külcsín, hanem a belbecs határozza meg az értékítéleteinket.

1. Elkészült a déli határszakaszon a határzár. Nos, ez az állítás nagy általánosságban igaz csak, ugyanis az eredeti két kerítésből álló műszaki zár csak egyes szakaszokon készült el. Az úgynevezett GYODA (lényegében három egymásra helyezett hengeres pengés kerítés) viszonylag gyorsan a helyére került, hiszen ennek telepítése nem igényel nagy műszaki hátteret, ám a mellé tervezett három és fél méteres nagy kerítés csak nyomokban készült el a 175 kilométer hosszú szerb-magyar szakaszon, és ismereteink szerint ilyet el sem kezdtek építeni a horvát-magyar határnál. Ennek csak azért van jelentősége, mert maga a GYODA lényegében nem véd senkitől, könnyedén átvágható, egy vastag kabátot rádobva megmászható, sőt, ügyesebb migránsok nekifutásból át is ugorhatják. A tapasztalatok szerint máig jönnek menekültek Ásotthalom, Mórahalom, Röszke térségében, ám őket nem elsősorban a kerítés állítja meg, hanem a magyar rendőrök és a jogszabályok, melyek szerint egyrészt az illegális határátlépés már bűncselekmény, nem szabálysértés, mint korábban, másrészt hiába nyújtanak be menedékkérelmet, azokat szeptember közepe óta automatikusan visszautasítják a magyar hatóságok. Egyszóval, nem a kerítés állította meg a menekülthullámot a déli határon, hanem azok a jogszabályi módosítások, melyek miatt kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellen...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.