2016. január 13., szerda

NEM HÜLYESÉGGEL KELLENE FOGLALKOZNI

MHE BLOG
Szerző: MHE
2016.01.13.


A kormány újabb módosításra készül a gránitszilárdságú Alaptörvényünkben. A Gulyás Gergely által beterjesztett módosító javaslat szerint önálló tényállás lenne a terrorveszélyhelyzet.

A módosító alapján a kormány rendeletekkel függeszthetné fel egyes törvények alkalmazását. Ez a fokozat a szükségállapotnál alacsonyabb szintű lenne, azonban a szükségállapottal ellentétben a döntési jogkörök nem az államfőhöz kerülnének át, hanem megmaradnának a kormánynál. Tehát terrorveszélyhelyzet esetén a kormány jogkörei szélesednének ki.

Kezdjük a legelején: Magyarország és a terrorveszély. Ez nemhogy nulla, hanem az üres halmaz és az értelmezhetetlen között mozog. Mikor voltak Magyarországon igazi terroristák? Egyszer akkor, amikor ősszel itt vették fel őket, a másik eset pedig akkor volt, amikor nálunk pihente ki fáradalmait Carlos, a sakál. A magyarországi terrorizmus kimerült a Magyarok Nyilaival, és a két 60 éves férfival, akik meg akarták merényelni Orbán Viktort.
Én elhiszem, hogy ez a kormány meg akarja mutatni az embereknek, hogy itt is helyzet van, hogy veszélyben vagyunk, és majd ők megvédenek minket. De fogjuk már fel, hogy ez nem Németország, nem Franciaország, nem az USA, hanem egy dupla nullás állam a Balkán szélén, akivel csak a szomszédos országok foglalkoznak, de ők is csak kényszerből. Elhiszem, hogy az utolsó cseppet is ki akarják préselni a menekülthullámból és a párizsi terrortámadásból, de ez a rettegtetés már kezd átmenni a szánalmasba...

ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

  1. ..."..A módosító alapján a kormány rendeletekkel függeszthetné fel egyes törvények alkalmazását...'"

    EZ a lényeg : a min.elnöknek különleges jogai lennének / pl. HA pintér áttelefonálna: " főni terrorveszély van !! "

    mondjuk -pl - el lehetne halsztani a 2018-as választásokat 30-40 évre !!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.