2016. január 12., kedd

ÜZENET BALRÓL BALRA: ÉBRESZTŐ!

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.01.12.


Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke a Népszavában Ünnep után haraggal című publicisztikájában a következőket írta:

Az ünnepek alatt nem illett haragudni. Volt "Mennyből az angyal", szaloncukor és gyertya, aztán koccintás, trombita és Búék. De most már lelkiismeret-furdalás nélkül haragszom. Mentségemre szolgál, hogy magunkra is. Lassan a demokratikus ellenzék tagjaiként ugyanolyan papagájkommandóvá válunk, mint a Fidesz, ha csak a magunk jeremiádáit ismételjük. Nem az "alternatív programot" hiányolom, amit barátaink és kritikusaink számon kérnek rajtunk. Igazuk van, persze, de programból még mindig jóval többet tartunk raktáron, mint alternatív magatartásmintákból. Pedig egy kedveszegett országban már nem kelt izgalmat, ha elmondjuk, majd egyszer mit kellene tenni. Ha egyáltalán figyelnének, joggal kérdeznének vissza: és most, most mit csinálsz értünk? Valaha ismert poén volt a boldog jövőt ecsetelő párttitkárnak szegezett kérdés: jó, jó, azt tudom, hogy mi lesz, de mi lesz addig?

Büszke vagyok rá, hogy az MSZP számos szervezete ételt és karácsonyi csomagot osztott, ruhát és élelmiszert gyűjtött, még a kongresszuson is. Mégsem ez határozza meg imázsunkat, az embereknek nem ez jut elsőre eszébe rólunk, hanem… Nem is tudom, mi. Félek, hogy kevés. Mert a helyi segítő munka nem áll össze egységes, folyamatos mozgalommá, nincs neve, nincs arca, afféle melléktevékenységnek látszik az "igazi politizálás" mellett. Már nem bosszantom magam halálra, hogy az ellenzéki pártok csak egymás rovására bővülnek, és leginkább csak saját térfelükön versenyeznek az első helyezésért. Majd kiforrja magát választás előtt - nyugtatom magam. De az már mégiscsak szégyen, hogy egy közösen szervezett szociális, szegénység elleni mozgalomban sem tudunk egymással és a civilekkel valamilyen "akcióegységet", hálózatot teremteni. Miután a "nemzeti minimum" nevében szerveződő civilek kezdeményezésére ki-ki aláírta az országgyűlési javaslatot, amelyből a Fidesz kifarolt, és az irgalmas szívű kereszténydemokratákkal együtt simán leszavazta, hogy minden gyerek ételhez jusson, megtartottuk a háborgó sajtótájékoztatókat. Ez helyes, de messze van egy felvállalandó "ellenzéki minimumtól". Azt már nem szerveztük meg együtt, hogy a téli szünetben legalább a nagyobb településeken legyen ebéd. Egy bő hétre kibírtuk volna, talán még egymást is...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.