2016. február 7., vasárnap

A KLIK AZ MŰKÖDIK, CSAK AZ A ROHADT SZOFTVER

REZEDA VILÁGA
Szerző: rezeda
2016.02.07.


Ha én gyöngyöstarjáni diák volnék, és részt vettem volna eddig az iskolai hitoktatásban, akkor lenne rá ékezésem, hogy imába foglaljam a KLIK nevét, holott egészen biztosan fogalmam se lenne róla, hogy mit is takar ez a négy betű. Ellenben tudnám, neki köszönhetem azt, hogy hétfőn nem kell iskolába mennem, amivel egy guriga klozettpapírt is megspórolnék szűkölködő családomnak. Ez csak megér egypár miatyánkot.
Anyu, meg az apu gond nélkül törölgethetné a seggét otthon, ugyanis a selyempuha jószágot nem kellene elvinnem az iskolai budiba, mert ott csak befagyna a gyerekek meg az ok nélkül lázadozó és lázító tanárok segge, akiknek Rákosi Mátyás volt a közös édesapjuk bizonyára. Ez mellékszál, de az nem, hogy az iskolámban kikapcsolta a gázt a nemzeti szolgáltató, mert a KLIK nem fizetett neki.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.