2016. február 20., szombat

A SZELLEMI INKVIZÍCIÓ SAJÁTOS FORMÁJA

INDEX - STENK BLOG
Szerző: Fazekas Gergely
2016.02.20.


Rögtönzött mesterkurzussal, formabotontó családi videóval, lélegzetelállító négykezes felvétellel köszöntötte négyszáz vendég és egy rakás külföldi újságíró a kilencven éves Kurtág Györgyöt a Budapest Music Centerben. A Kurtág 90 sorozat keretében három helyszínen ünneplik a magyar zeneszerzőt: a BMC-ben, a Zeneakadémián és a Müpában is tartanak eseményeket, a Zeneakadémián rendezett reprezentatív, nagykövetekkel és politikusokkal megtűzdelt születésnapi nagykoncerten még egy tűzriadó is tiszteletét tette. Mi a BMC-s szakmai napon jártunk, ahol élőben láthattuk dolgozni Kurtágot, sőt, még néhány kérdésre is válaszolt. 
          
Kurtág György kilencvenedik születésnapján a BMC színpadára lépett Hilary Summers, napjaink egyik legkeresettebb alt énekesnője, aki hangját és zeneiségét tekintve egyaránt rendkívüli személyiség. Döbbenetes szépségű, zengő beszédhangján néhány bevezető mondatot fűzött az elhangzó produkcióhoz, miszerint Kurtág készülő főművéből fogunk hallani egy részletet. A Samuel Beckett Végjáték (Fin du partie) című drámájából írott operáról van szó, nem mellesleg ez Kurtág első operája, amelynek bemutatóját többször elhalasztották már, s a legfrissebb információk szerint 2018-ban fogják bemutatni a Milánói Scalában. Kurtág több meghallgatást is tartott, de egyelőre Summers az egyetlen fix pont a szereposztásban. Ezúttal a darab prológusát készült elénekelni Arnaud Arbet zongorakíséretével. A dal elhangzása előtt Summers arra hívta fel a figyelmet, elsősorban talán a saját maga megnyugtatására, hogy a „maestro” az első sorban ül, és mivel a közös munka folyamatosan zajlik (maga az opera sincs még kész), elképzelhető, hogy Kurtág György a produkció után fűz néhány megjegyzést az elhangzottakhoz. Hát fűzött, így lehettünk részesei annak a folyamatnak, hogy élőben láthattuk, hogyan dolgozik egy zeneszerző...

ITT OLVASHATÓ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.