2016. február 21., vasárnap

AMIT NEM MONDHATTAM EL AZ ÁLLATKÍNZÁS ELLENI TÜNTETÉSEN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Balta Flóris
2016.02.20.


Az állatokkal szembeni igazságosság ügye fontos a feminista aktivisták számára, ezért döntöttem úgy, hogy vállalom a megszólalást, és az állatokért való összefogásban is megjelenítem a feminista gondolatot, az állatok jogainak feminista képviseletét. A szervezők kezdeti ellenállása után több aktivistatársammal közösen sikerült elérnünk, hogy helyet biztosítsanak ennek, ezért íródott az alábbi beszéd. Sajnos a szöveg elküldése után - arra való hivatkozással, hogy már leadták az MTI-nek a demonstráció programját - a rendezők visszavonták a felkérést. Meggyőződésem, hogy feminizmus nélkül nem csak a nőket és a gyerekeket, de az állatokat sem lehet felszabadítani, ezért az el nem mondott gondolatokat abban a reményben bocsátom most a nyilvánosság rendelkezésére, hogy embereken és más állatokon is segíteni fognak.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.