2016. február 14., vasárnap

CSAK AZ ESŐ HANGJA

A HUNVALD-ÜGY
Írta: hunvaldugy
2016.02.13.

Ömlött az eső, mégis rengetegen voltak a pedagógustüntetésen, amely Sándor Mária kérésére öt perc néma csönddel ért véget. Több tízezer ember állt néma csendben. "Az az 5 perc csönd a végén. Ennyi ember egy pissz nélkül csak állt, és állt, csak az eső hangját lehetett hallani, ahogy csapódott az esernyőkön.” Senki nem szólt, senki nem mozdult
Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke: „Azt látom, többen vagyunk itt, mint a mi pénzünkből épült fűtött gyepű stadionok lelátóin a futball- drukkerek. Ma azért vagyunk itt, hogy azt mondjuk, a KISZ-es haverokból verbuvált Fidesz-KDNP-nek, hogy eddig, és ne tovább. A Fidesz–KDNP ámokfutásának áldozatai a gyermekek és mi bölcsődei dolgozók is. A hatalom stadionokat és felcsúti vasutat épít magának, miközben a sérült, idős vagy fogyatékossággal élő emberek számára a Taigetoszt kínálja. A bértárgyalásnak nevezett egyeztetésen száz vagy ezer forintos emelést keserves küzdelmet folytatunk, míg az állami vezetők ötmilliós fizetést markolnak fel. Belegondoltak?”

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.