2016. február 25., csütörtök

HABONY MINT FIDESZRIASZTÓ SZER

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2016.02.25.


Habonyárpi tudhat valamit, ha ő tanácsolta a cirkuszt. Esetleg a neve bír mágikus erővel, végül is, mindegy is, viszont a csoda megtörtént. Mondom. A sajtó rabszolgái az új hatalmasokkal találkozva, s belekábulva abba a kimondhatatlan gyönyörbe és kegybe, hogy a magyar Olümposz lakói szóba állnak velük, egyszerűen nem bírnak magukkal kimondhatatlan jódógukban, és kérdésre vetemednek.

Viszont alig is jutnak el addig a szavak megformálásában, hogy Hab…, a válaszolóra aláereszkedik a szentlélek, és megnémul, sőt, ha folytatják azzal, hogy …ony, még el is menekül, mint tette ezt az amúgy kupakolósan szószátyár Kósa nagyúr, és Kovács lovag is a napokban. Vagy legújabban a volt feleség, akivel pedig a Szépművészetiben volt hetedhétországra szóló, mint az ismeretes. A sajtó rabszolgái meg néznek szemre is, meg fejre is, hogy hová keveredtek a nagy magyar sivatagban.

Pedig nem történt semmi különös, csupán újjáéledt a szittya formátumú Kamalduli rend, amelynek tagjai a lelki tökéletességre törekedtek, e célból magányosan, magukba fordulva éltek, és sem egymással, sem a külvilággal nem érintkeztek. Ha nem vigyázunk, ezek a fideszfiúk hamarosan fehér csuhában, borotvált fejtetővel és méteres szakállal közlekednek közöttünk...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.