2016. február 8., hétfő

ÍME, ILYEN EGY IGAZI KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜLI ORSZÁG!

SZEGEDI KATTINTÓS
Szerző: Trombitás Alfréd
2016.02.07.


Egyre elképesztőbb példáit látjuk Magyarországon annak, hogy miként lép át a felelős kormány a saját maga által alkotott és felügyelt törvényi kereteken. Mintha a kormány képviselői nem tudnának mit kezdeni olyan bírósági ítéletekkel, melyek rávilágítanak arra, hogy bizonyos kötelezettségeknek nekik is eleget kell tenniük, és olykor el kell számolniuk a választóiknak azzal, amit tesznek.

Magyarországon nem pusztán kormányválság, hanem belpolitikai válság van, olyan, amilyenre nem volt példa 1990, azaz a rendszerváltozás kezdete óta. A válság kezelésére, megoldására egyetlen igazán demokratikus megoldás kínálkozik, mégpedig az előre hozott választások megtartása.” Ez a gondolatmenet 2004-ben jelent meg az akkor ellenzéki Magyar Nemzetben az Orbán Viktor közvetlen környezetéhez tartozó Fricz Tamás tollából. Az Egy következmények nélküli ország című írás apropója az volt, hogy lemondott Medgyessy Péter miniszterelnök, és párttársa, Gyurcsány Ferenc lett az utódja. Fricz akkor antidemokratikusnak tartotta a szocialista-szabaddemokrata parlamenti többség döntését, mely szerint a rosszul kormányzó Medgyessynek távoznia kell, és helyette egy olyan politikusra bízza a kormányátalakítást, aki nem volt miniszterelnök-jelölt a 2002-es választásokon...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.