2016. február 19., péntek

JÖN VALAKI A MOSZKVA TÉR FELÉ?

MOST & ITT BLOG
Szerző: fsp
2016.02.19


Állunk a buszmegállóban, lehetünk vagy tízen. Reménytelenül szakad az eső, amerre a szem ellát, a szokásosnál is elviselhetetlenebb a forgalmi dugó. Egy Mercedes érkezik mellénk, mentségére legyen mondva, csak mérsékelten fröcsköli le a megállóban várakozókat.
Hirtelen megfordul az úttesten, ám, mint egy másodperccel később kiderül, ezt nem kellett volna. A meseautó ugyanis az át nem gondolt kormánymozdulattól lefullad. Várjuk, hogy a sofőr újból indítja, ám egészen más történik. A vezető kipattan a kocsiból és odaszól az őt bámuló közönségnek: nem tudna valaki segíteni? Egy kicsit arrébb kellene tolni, hogy ne akadályozza a forgalmat!
Csak ekkor nézzük meg jobban a Mercedest és a sofőrt. Több százezer forintos öltönyben, és hasonló árfekvésű kabátban van, karján milliós aranyóra. A buszmegállóban álló népek ilyen elegáns embert talán még filmekben sem láttak.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.