2016. február 25., csütörtök

KIÉ A TUDOMÁNY ÉS HOGYAN SZEREZZÜK MEG?

LUMENS BLOG
Szerző: Tóth Réka
2015.02.25.


A negyvennyolcmillió tudományos cikket ingyenesesen bárki rendelkezésére bocsátó Sci-Hub néhány héttel tavaly októberi betiltása utánúj domainnéven lett ismét elérhető. Alapítója, a tudomány Robin Hood-jaként emlegetett Alexandra Elbakyan sok más kutatóval együtt abban hisz, hogy a tudásnak – beleértve az új kutatási eredményeket is – mindenki számára elérhetőnek kell lennie. Ez azonban a jelenlegi publikációs rendszerben lehetetlen.
Az idegtudóst tavaly júniusban perelte be a világ egyik legnagyobb tudományos kiadója, az Elsevier. A vád szerint Elbakyan nemzetközi kalózhálózatot üzemeltet, és a kiadó szellemi tulajdonát illegálisan terjeszti, cikkenként 750-től 150000 dollárig terjedő kárt okozva a cégnek. A bíróságnak írt levelében a kutató nem tagadta, hogy törvényt szegett, viszont rávilágított a tudományos publikációk elérhetőségét övező társadalmi kérdéskörre, kétségbe vonva a megszegett törvények létjogosultságát. Az Elsevier pergyőzelme sem tántoríthatta el attól, hogy teljesen nyílt hozzáférésűvé tegye a publikációkat – és a tudományos közösség jelentős részének figyelmére, illetve támogatására is szert tett.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.