2016. február 11., csütörtök

KÖZNEVELÉSI ASZTALTÁNCOLTATÁS - AZ NEM EGYEZTETÉS, AMIT RÁERŐSZAKOLNAK A PEDAGÓGUSOKRA

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.02.10.


Túl vagyunk az első köznevelési kerekasztalon. Az emberi erőforrások minisztere által összehívott, és széleskörű egyeztetésnek csúfolt megbeszélés utáni első pillanatban akár még azt is hihetnénk, hogy van okunk örülni. Pedig inkább aggódni kellene…


Nehéz kezdet – a kerekasztal már előre gyanús volt

Sok illúziónk nem volt, amikor Balog Zoltán miniszter köznevelési kerekasztalt hirdetett. Már a meghívottak listája láttán felszaladhatott az ember szemöldöke. A Fekete György által elnökölt MMA képviselői ültek a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének delegáltjai mellé, dísznek meghívták a két szakszervezetet is – ebből a Pedagógusok Szakszervezete előbb hajlandónak mutatkozott az egyeztetésre, majd az utolsó pillanatban visszatáncolt; a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig pont fordítva: előbb bojkottra hívott mindenkit, végül mégis tárgyaltak. Közéjük ültettek még néhány arcot (az Iparkamarától az MTA bizottságáig), akik még életükben nem láttak iskolát működés közben, de cserébe szépen fel tudják mondani a kormány által kijelölt leckét...

ITT OLVASHATÓ

2 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.