2016. február 2., kedd

LE A FÜGGETLEN BÍRÓSÁGGAL! - a BÉKEMENET FÉLCÉDULÁSAI IS FELSORAKOZTAK REZSI SZILÁRD MÖGÉ

MAGYAR NARANCS - VILLÁMNARANCS
Szerző: narancs.hu
2016.02.02.


Felbuzog, ím a népakarat: végre a CÖF is kóstolgatni kezdte a független bírói gyakorlatot.

Pártunk Németh Szilárddal csapott oda a bíráknak, a rezsihuszár birkózóbajnok pedig a maga szokásos bumburnyák módján jelezte: rohadtul nem járja, hogy a bíróságok enyhe ítéleteket hozzanak olyan ügyekben (Hagyó, vörösiszap, stb.), amelyekről annak idején a sajtó megírta, hogy főbenjáró bűnök.

Németh a bírói függetlenséget „liberális követelménynek” nevezte, és persze egy kukkot sem szólt arról, hogy netán megfelelő vádiratokkal kellett volna előállniuk az ügyészségeknek… De mit is várhatnánk mást a Fidesz újdonsült alelnökétől? Németh eddigi munkássága alapján joggal feltételezhetjük, hogy nála kizárólag az számít megfellebbezhetetlen igazságnak, amit Orbán Viktor mond, meg amit megírtak a Magyar Nemzetben Magyar Időkben.

Németh azon kitételét, miszerint a Parlament igazságügyi bizottságban vitát kezdeményez az igazságszolgáltatásról, és aki ellene szól az minden bizonnyal „a magyarok ellensége”, azonban nemcsak a Magyar Bírói Egyesület, a Kúria elnöke , de még Handó Tünde is rossz néven vette. Egyebek mellett azt írták közleményükben: „a bíróságok ítélkező munkájáról alkotott vélemény csak akkor felel meg a hatalommegosztás és a bírói függetlenség alaptörvényi követelményének, ha az tényszerű, tárgyilagos és szakszerű”...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.