2016. február 11., csütörtök

MAGYAR NEMZETI HIP-HOPOT!

HVG.HU - VÉLEMÉNY
Szerző: Hont András
2016.02.11.

Szinte hihetetlen, de volt olyan terület az országban, amelyik működött. Eddig.

Először tényleg úgy olvastam, hogy egy kormánytervezet szerint kvázi államosítanák a terrorizmust. De hát annak semmi értelme. Magyarországon a terror alapvetően állami feladat, méghozzá az állami feladatoknak azt a speciális alfaját képezi, amelyet az állam történetesen el is lát. Úgyhogy itt valami nem stimmelt.
Azután megnéztem még egyszer a hírt, és kiderült: félreolvastam. Nem a terrorizmust, hanem a turizmust akarják államosítani. Óbocsánat, nem is államosítani akarnak, hanem csupán központosítani. Mert a turizmusnak nyilván az a legnagyobb baja, hogy nincs eléggé központosítva. A központosítás pedig általában úgy be szokott válni. Csak túl ne tolják a biciklit, hogy aztán lehessen menni félévente söralátétet igényelni a Magyar Nemzeti Fogadó- és Korcsmaellátó Intézettől.
Kár lenne, ha így lenne. A helyzet az, hogy az amerikai alapkezelőkön, a brüsszeli bürokratákon és a német nagyvállalkozókon, tehát azokon túl, akik a Magyar NemzetGazdaság belső fejlődési potenciálja helyett eltartanak minket, még a turizmusban – ideértve a vendéglátást is – reménykedhetünk. Ez azon kevés ágazatok egyike, amely az elmúlt években nemzetközileg is értelmezhető eredményeket tudott fölmutatni. Hozzáteszem: a hivatalos szervek és a lakosság ellenében. Mert amit évek óta kapnak, az annyi, hogy szüntessék meg, hallgattassák el, bontsák le; szántsák be a fesztivált, zárják be a kocsmát, vigyék arrébb a szállót, neveljék meg a vendégeket; korlátozás, vegzálás, sápleszedés. Ugyanis mifelénk mindenki egészen pontosan tudja, hogy a másiknak miként kell élni. Azt nem tudja senki, hogy miből.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.