2016. február 20., szombat

MEDDIG VAGY MAGYAR?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: András
2016.02.19.


„Aki külföldön él, annak felteszik ezt a megválaszolhatatlan kérdést, de bennem soha fel nem merült, hogy ennek valami köze lenne bármihez is, ami idesodort engem.
Voltam kamionos 20 évesen, dolgoztam a Magyar Nagykövetségen Brüsszelben kétszer, közben voltam Magyarországon baleseti helyszínelő rendőr is, majd 2004-ben itt maradtam a családommal.
Miért maradtam itt?
Előtte két évvel, azaz 2002-ben felhívott egyszer az öcsém, és azt mondta: „Bármit is akarsz csinálni, haza ne gyere”. Nem is mentem, és egy pillanatot sem bántam meg.
Családi örökség a jó alkalmazkodó képesség, és a becsületes hozzáállás a munkához, ez minden. Folyékonyan beszélek németül és franciául, azaz belgául, mert vannak belgicizmusok, amelyen az „echte francia” kuncog, de azért meg lehet vele élni.
Ma az Európai Unió kicsinyke szerződött tisztviselője vagyok, technikai vonalon, és nagyon szeretem, amit csinálok, nagyon jó a közösség. 
Magyarnak lenni itt jó, de az igaz, hogy vannak pillanatok, amikor nem vág föl erre az ember, mint amikor megkérdezték a kollégák, hogy miért épít Magyarország megint vasfüggönyt.
ITT OLVASHATÓ




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.