2016. február 22., hétfő

OLYAN SIKERES A TANKÖTELEZETTSÉG KORHATÁRÁNAK LECSÖKKENTÉSE, HOGY GYERMEKEK ÉLETÉT TESZI ÖSSZE

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.02.22.


Nem csak a pedagógusok életpályamodelljét véste kőbe a kormány – úgy tűnik, egyes diákok számára is nehéz lesz eltérni az előre meghatározott pályától.

Nem lehet elégszer elmondani: a tankötelezettségi korhatár lecsökkentése 16 évre olyan bűn, amivel ennek a kormánynak egyszer el kell majd számolnia. Már csak azok felé a gyerekek felé is, akik e szabály miatt most esnek ki a közoktatásból, életük pedig olyan irányt vesz, amely visszafordíthatatlanul taszítja őket nyomorba.

Magyarországon jelenleg 10 százalék felett van a korai iskolaelhagyók aránya, és folyamatosan növekszik. „A településről az iskolába járó gyerekek jellemzően az 5. osztály környékén betöltik a 16. évet. Hiába szeretnének továbbra is iskolába járni, az iskola nem engedi. (Volt egy kislány, akihez személyesen kiment az igazgató, és elmagyarázta, hogy már nem kell iskolába járnia, pedig ott a szülők szerették volna.) Az iskola esti, felnőtt programjába nem veszik be őket. A településen egyre több a 16. évet betöltött, 4. és 5. osztályt végzett kamasz, akinek semmi lehetősége a felzárkóztatásra” – jelezte már hónapokkal ezelőtt a Hívatlanul blogon egy pedagógus, aki egy borsodi faluban szerzett tapasztalatait összegezte...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.