2016. február 18., csütörtök

ORBÁN ÉS PUTYIN FOLYTATJA AZ ÖSSZESIMULÁS POLITIKÁJÁT - NEMZETKÖZI LAPSZEMLE

KLUBRÁDIÓ BLOGJA
Szerző: Szelestey Lajos
2016.02.18.




Moszkvai látogatás során a magyar kormányfő megszellőztette dühét a menekültek beáramlása miatt, mert az szerinte fenyegeti az európai nemzetek önazonosságát és fokozza a terrorveszélyt

A megbeszélések után azt fejtegette: a földrész legnagyobb országaival ellentétben nem gondolja, hogy jó dolog ez a hatalmas emberáradat, sőt éppen ellenkezőleg. Anélkül hogy bármely államot néven nevezett volna, bírálta mindazokat, akik „Sötét körök hangját vélik újraéledni, amikor Magyarország meg akarja védelmezni etnikai és keresztény gyökereit. Nyilatkozata azt vetíti előre, hogy heves vitákra kell számítani a ma kezdődő uniós csúcson - tudósít a New York Times/Washington Post/AP. Orbán különben támadta a kvótát is. Putyin ez ügyben csak annyit jegyzett meg, hogy támogatja a magyar álláspontot az európai és a magyar identitás megőrzésére. Kitért arra is, hogy le kell győzni a szélsőségeseket és helyre kell állítani a szétesett közel-keleti államokat, mert ez alapfeltétel a migránsok beözönlésének leállításához...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.