2016. február 10., szerda

SZEGÉNYSÉG, NYOMORÚSÁG: 2015-BEN ÓRÁNKÉNT 93 EZER FORINTOT KERESETT ORBÁN BIZALMASA

A BETŰ SZABADDÁ TESZ
Szerző: kameszka01
2016.02.09.


Noha Orbán Viktor miniszterelnök elsőként saját honlapján hozta nyilvánosságra vagyonnyilatkozatát, barátja, a felcsúti polgármester a jelek szerint szégyenlősebb. Az ő január 25-én leadott tavalyi vagyonnyilatkozatát a község honlapján nem tették közzé, csak személyesen lehetett megnézni az önkormányzatnál, de fotó vagy másolat itt sem készülhetett róla. Kiderült viszont belőle, hogy mire fordította Mészáros Lőrinc azt a pénzt, ami a feleségével közösen birtokolt sikeres építőipari cég, a Mészáros és Mészáros Kft. tavalyi 1,8 milliárd forintos osztalékából őt illette.
Ebből Mészárost - vagyonnyilatkozata szerint - 817,5 millió forint illette meg. Mivel polgármesteri illetményét már második éve nem veszi fel, ez volt az egyetlen jelentős jövedelme 2015-ben. Bár előző évben több, 1,027 milliárd forint osztalékot tudott kivenni a cégéből, tavaly sem járt azért rosszul: a 817 milliós jövedelem azt jelenti, hogy Mészáros Lőrinc az év minden napján, a nap minden órájában valamivel több mint 93 ezer forintot keresett. Ezt kiegészítette egy kisebb, 5,1 milliós jövedelem, amit a Mészáros és Mészáros Kft. mellett a CLH Kft.-től kapott tanácsadásért.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.