2016. február 23., kedd

TÖRÖKORSZÁG HÁBORÚBAN ÁLL BELFÖLDÖN ÉS A HATÁRON TÚL

ARMAGEDDON NYOMÁBAN
Szerző: Andre Luwoa
2016.02.23.

Törökország kimondatlanul is háborúban áll, ami könnyen teljes körű háborúvá válhat; Ankara engedi a török állampolgárok Szíriába utazását, hogy fegyveres harcot folytassanak a kormány ellen, miközben maga is beavatkozott a konfliktus alakulásába.
Egy török politológus és újságíró, Nuray Mert a Hürriyet nemzetközi kiadásában kijelenti, hogy Törökország saját határain belül és a határon túl is háborúban áll. Ez egy ki nem nyilvánított és hivatalosan el nem ismert hadiállapot, ami ennek ellenére már több fronton zajlik, és bármikor teljes körű háború lehet belőle. Az újságíró szerint az Erdogan-rezsim támogatta a Szíriában működő radikális csoportokat, melyek közvetlen fegyveres harcot folytatnak az ország kormánya ellen, emellett szabad utat engedett a török állampolgárok Szíriába utazásának, hogy harcoljanak Bassár el-Aszad hatalomból való eltávolításáért. Később belföldön megtorlás szerű háborút indított a törökországi kurd kisebbség ellen, majd a kurd önvédelmi csoportok Szíriában aratott harctéri sikerei arra ösztönözték a török vezetőket, hogy Szíriában is katonai beavatkozást kezdjenek. Az elemző szerint a szíriai konfliktusban való részvétel már hadba lépéstjelentett, ezt azonban se a török vezetők, se a nyugati országok vezető politikusai nem ismerik el.


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.