2016. február 10., szerda

TURIZMUST AKADÁLYOZÓ KÖZPONT

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.02.10.


"Zártkörű beszélgetésen magyarázta Rogán Antal miniszter, miért lesz jó a turizmus újfajta állami irányítása. A hvg.hu megtudta, hogy Orbán Viktor „saját lábon álló”, turizmust tanuló lánya is ott volt, akárcsak Andy Vajna filmügyi kormánybiztos. Az egyik szervező ezt azzal magyarázta: Orbán Ráhelt mint külföldön tanuló fiatalt hívták meg, a nemrég TV2-t is megvásárló Vajna pedig olyan fontos az országimázsnak, hogy „húsz kellene belőle”. Szakmai szervezeteket is megkérdeztünk, de sokan nem is hallottak az eseményről."


A megjelenteket teljesen elképesztette az, hogy a külföldön tanuló, szerényen és visszafogottan öltözött, csendes, fiatal leányka, Orbán Ráhel, azonos a miniszterelnök úr Ráhel nevű nagylányával. Andy Vajnáékból 19 sajnos nem tudott eljönni a nagy eseményre, a szervezőknek ezért be kellett érniük eggyel, Andy G. (azaz a hetedik) Vajnával, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztossal. A többiek kimentették magukat, mivel éppen a Graz környéki Thal nevű falucska lankáin síeltek 35 Arnold Alois Schwarzenegger társaságában. Közülük néhányan azonosak a híres amerikai színésszel, 3 pedig Kalifornia állam kormányzója. Az biztos, hogy az összes Vajna és Schwarzenegger szivarozik.
 
Miután a résztvevők felocsúdtak első meglepetésükből, meghallgatták Rogán Antal beszámolóját. Az említett Rogán Antal azonos a miniszterelnök kabinetfőnökével és minden rosszindulatú híresztelés ellenére csak egy példány van belőle. A teljes mértékben párját ritkító kabinetfőnök a résztvevők legnagyobb ámulatára hirtelen előrántott valahonnan egy teljesen lenyűgöző kormány-előterjesztést, amely szerint felállna egy új állami intézményrendszer a magyarországi turizmus irányítására. Az ördögien ügyes mutatványt hatalmas ováció és taps fogadta...
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.