2016. február 5., péntek

WARREN BUFFETTNEK (IS) KÖSZÖNKETED, HA OLCSÓBB LESZ A SZÁLLODAI SZÁMLÁD

ALAPBLOG
Szerző: ALAPBLOG
2016,02,05.


A hotelek gazdaságos működése jelenleg még elképzelhetetlen az árak csúcsidőben történő jelentős emelése nélkül. A közösségi gazdaság azonban ennek a gyakorlatnak is véget vethet. A megnövekedett kereslet esetén ugyanis az Airbnb és társai képesek a kínálatot is lényegesen emelni. Nagy kihívások előtt állnak tehát a szállodák. Arról, hogy mi várható a jövőben, és hogyan is kapcsolódik a témához Warren Buffett, az alábbiakban olvashat.
A szállodák jelenlegi üzleti modelljének szükségszerű megváltoztatását vetítik elő a Warren Buffett nevével fémjelzett Berkshire Hathaway legutóbbi éves közgyűlésekor tapasztalt események. Ezúttal azonban egészen másról van szó, mint amihez Buffett-tel kapcsolatban hozzászokhattunk.
A történetben ezúttal nem is a világhírű milliárdos játssza a főszerepet, sokkal inkább a közgyűlésen résztvevő részvényesek és az omahai hotelek.
1980-ban a vállalat rendezvénye még nem okozott túl nagy feltűnést a városban, hiszen akkor – Buffett-tel együtt – mindössze 12-en vettek részt rajta. Manapság azonban egészen más a helyzet. A közel 447 ezer lakossal bíró nebraskai településen a legutóbbi rendezvény már 40 ezer embert vonzott. A város teljes lakosságának közel 10%-át. Ez pedig oda vezetett, hogy az omahai szállodák a közgyűlés köré kezdték kiépíteni üzleti modelljüket.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.