2016. március 1., kedd

A FORRADALOM EDZŐTÁBORA

TAUREG BLOG
Szerző: Taureg
2016.03.01.


Ma reggeltől 12 napon át, március 13-ig a Kossuth téren táborozunk nonstop, sátras tüntetéssel. Akik ismerik korábbi 9 hónapos hasonló ott tartózkodásunk történetét, tudják, miért. Akik még nem: nos, elmondom, mire jó ez a dolog.

Érik a Népharag. A Kossuthos esernyős tüntetéssel kezdődött, aztán a kockásingesedés öltött megdöbbentő méreteket. Ha pedig a pedagógusok mögé fölsorakozott demokraták a várható hatalmas tömegben ott lesznek március 15-én délután a Hősök terén, hogy onnan az Andrássyn végigvonulva még magukba gyűjtsék a főváros Népét, és beérkezzenek a Parlament köré: nos, ott aztán már BÁRMI lehet. Diktatúrát választásokon, vagy parlamenti babrálással eltakarítani nem lehet, ezt a történelem megmutatta mindig és mindenütt. Azt bizony UTCÁN lehet, nagy tömeggel, kitartással, bátorsággal, áldozatvállalással, máshogy nem. És az Ország épp erre érzett rá az elmúlt hetekben, és nem lehűl a dolog, hanem forrósodik. Az egyetlen dolog, amitől Orbán fél: a Tömeg. A saját Népe. Minden centralizációs lépése, törvénykezése abba az irányba megy, hogy adott nagyságig egy tüntető tömeget meg tudjon akadályozni akaratuk elérésében. Ám kis ország vagyunk, itt az erőszakszervek lojalitása a Néphez mindig adott, hisz mindenki ismer mindenkit, nem hozhatók Felső-Mandzsúriából páncéloshadosztályok, nemde...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.